Európai Rádióstábor

Nemzetközi rádiós csapat Tamásiban

Az Europaisches Bürgerradio elnevezésű nyitott program keretein belül szeptember 6-án francia, albán és német nemzetiségű tagokból álló küldöttség érkezett városunkba, hogy a magyar csapattal kiegészülve tíz napon keresztül újabb rádiós projektet valósítsanak meg.

– A közös munka idén júniusban indult Jénában – mondta Gutai Károly, a magyarországi programkoordinátor. – Már ekkor tudtuk, hogy a következő helyszín Tamási lesz, így alig hogy hazaértünk kis csapatunkkal Németországból, neki is láthattunk a magyarországi tábor megszervezésének. Szervezőtársammal, Szinák Renátával igyekeztünk a program szakmai és szabadidős részeit egyaránt úgy alakítani, hogy az idelátogató külföldi csapat tagjai tartalmas, élményekkel teli napokat élhessenek meg.

A külföldi vendégek szeptember 6-án érkeztek, és egészen szeptember 15-ig élvezték városunk vendégszeretetét. A program szakmai vezetői négy csoportot alakítottak ki, amelyek tagjai különböző rádiós anyagokon dolgoztak az itt töltött idő alatt. Téma volt a magyar szőlő-és borkultúra, Magyarország hungarikumai, a magyar turizmus, a magyar oktatás, az egyik csapat pedig nagyon kreatív és érdekes anyagot állított össze „Tamási hangjai” címmel. A szervezők igyekeztek minél nagyobb szeletet megmutatni a városból: jártak a parkerdőben, a termálfürdőben, a kilátóban, kilátogattak a piacra és természetesen a tamási szórakozóhelyek sem maradtak ki a sorból. Kirándultak Kocsolára, hogy megismerhessék az ottani szőlő-és borkultúrát, jártak Siófokon, ahonnan áthajókáztak Tihanyba, lehetőségük nyílt lovas sétakocsikázásra Sárszentlőrincen – ahol a Lázár Ervin és a Petőfi Emlékházat is megtekintették – valamint jártak Enyingen a Cserepes Csűrben, ahol hangulatos, vidéki környezetben a népi fazekasság fortélyaival ismerkedhettek meg. Az elválás nem volt könnyű, hiszen nagyon jó közösség kovácsolódott össze a 10 nap alatt: sokan tartják a kapcsolatot azóta is levélben, telefonon, közösségi oldalakon. A pályázat ezzel az állomással véget ért, de a szervezők és a résztvevők egyaránt remélik, hogy újabb lehetőségük nyílik pályázni és folytatni a közös munkát, hiszen Németországon és Magyarországon kívül a másik két nemzet hazáját is szeretnék megismerni: Franciaországot és Albániát.

Europaisches Bürgerradio 2013

A tavaly szeptemberi látogatás után újabb küldöttség utazott ki a németországi Jénába az „Európa polgárai” elnevezésű nyitott program keretein belül. Ezúttal a Szent László Szakképző Iskola Vályi Péter Szakképző Iskolai Tagintézményének hat diákja, és két kísérő tanáruk, Szinák Renáta és Gutai Károly vágtak neki a hosszú útnak, hogy több mint egy hétig nemzetközi csapatban sajátítsák el a rádiózás rejtelmeit.

A közös munka a Hotel Jembo Park konferencia termében kezdődött, ahol a francia, német, albán és magyar nemzetiségű résztvevők megismerhették egymást, majd gyorsan kialakultak a közös munkacsoportok is. Az igazán színes adások elkészítésének érdekében a szervezők igyekezték úgy alakítani a csoportokat, hogy minden nemzetiségből kerüljön be tag, így volt amelyikben angolul, volt, amelyikben németül folyt a munka. A témák: gazdaság, politika, média és kultúra voltak. Az ott töltött napok során a diákok interjút készíthettek a saját témájuk kapcsán bárkivel, majd az OKJ rádióstúdiójában – amely egyben a napok nagy részének bázishelye volt – elkészíthették a felvételeket. Különböző előadások segítették a munkájukat: megismerték a német rádiószolgáltatási rendszert, az egyes műfajokat, és európai jogokat. Az elkészült adásokat természetesen leadták a rádióban is, melyet közösen hallgatták meg. A hét azonban nem csak munkával telt, hiszen a szervezők ügyeltek arra is, hogy a résztvevők megismerhessék Jéna városát, valamint Weimart és Lipcsét is. Nagy élmény volt például a lipcsei MDR Médiaközpontban tett látogatás, ahol közel 60 média cég dolgozik. Betekinthettek az egyes adások kulisszái mögé, és egy német kórházsorozat forgatásának jeleneteibe is. A 10. nap után kimerülten, de rengeteg élménnyel gazdagodva ért haza a tamási csapat, ám sokáig nem tétlenkedhetnek: a következő találkozó helyszíne szeptemberben Tamási lesz, így azon kell dolgozniuk, hogy milyen szakmai és szabadidős programokkal várják újonnan megismert, külföldi barátaikat.

„Europaisches Bürgerradio, Demokratie-regionale Besonderheiten-gemeinsame Vielfalt

Sikeres nemzetközi pályázatunknak köszönhetően lehetőségünk volt 2012 szeptemberében egy hetet Jénában tölteni, képviselve a Szent László Szakképző Iskola Vályi Péter Szakképző Iskolai Tagintézményt, a várost és a Tamási Rádiót.

Kollégáimmal, Gutai Károllyal (Vályi Péter Tagintézmény) és Miklós Károllyal (Tamási Rádió) részt vettünk az „Európa polgárai” elnevezésű nyitott programban.
A projekt keretében megismerhettük a résztvevő országok helyi rádióit, tapasztalatokat szereztünk, kapcsolatokat építettünk ki, információkat gyűjtöttünk, hasonlóságokat
és különbözőségeket tártunk fel, megterveztük a következő – nyári – találkozó programjait, kijelöltük a megvalósítandó feladatokat és a határidőket, információkat kaptunk a pályázat pénzügyi hátteréről, kijelöltük a határidős feladatokhoz az illetékes szakembereket, felelősöket. A hét során prezentációs előadást tartottunk városunkról, a helyi rádióról, népszerűsítettük Tamásit és a kistérségünket, naponta tudósítottunk a programokról a Tamási Rádióban, betekintést nyertünk a jénai helyi nyitott rádió működésébe, mindennapi munkafolyamataiba. Megismertük a résztvevő országok helyi rádióinak működési formáit (a rádiókban dolgozók többsége önkéntes műsorkészítő), és előadásokat hallgattunk a külföldi rádiók működéséről, finanszírozásáról, műsorstruktúrájáról, technikai hátteréről. A Jénában töltött egy hét alatt a készülő weboldalhoz is készítettünk fotósorozatokat és hanganyagokat, de hangfelvételek, szignálok, rövid, szöveges spotok is készültek, melyeket a weboldalon kívül a résztvevő országok rádiói is felhasználnak. Egymás nyelvén mondtunk fel különböző üdvözlő szövegeket, rövid szignálokat, köszöntéseket, rádiónak készült bemutatkozásokat. A tartalmas és feladat-, valamint programdús hetet egy tíznapos találkozó követi majd 2013 júniusában, melyen a résztvevő országok 10-10 fővel képviseltetik magukat, a találkozó helyszíne ismét Jéna lesz. Ezek után 2013 szeptemberében Tamásiban kerül sor egy következő összejövetelre, addig pedig gőzerővel dolgozunk a határidős feladatokon, illetve ötleteket gyűjtünk a tamási találkozó élmény-, és programdús megszervezéséhez!

(Martinka Dia)