„Határtalanul” diákszemmel

A Szekszárdi SZC Vályi Péter Szakképző Iskolája és Kollégiumának két osztálya, valamint kísérő tanárai Nagyenyedre utaztak a Határtalanul program keretében, hogy a tavaly Tamásiban vendégül látott Bethlen Gábor Kollégium tanulóit, pedagógusait meglátogassák. Vékony Gabriella, a SZÉ/12/2. osztály tanulója számolt be a kint töltött napokról.

Az iskolánk elől indultunk március 25-én reggel 7 órakor. Tudtuk, hogy hosszú útnak nézünk elébe, mégis izgatottan vártuk az utazást. Első megállónk Déva vára volt, nagyon szép környezetben, ámulatba ejtő tájak közepette. A hegy tetején megpillanthattuk a várat, melyhez felvonón és gyalog is fel lehet menni, s mi a gyorsabb feljutás érdekében a felvonót választottuk. Egyszerre volt félelmetes és izgalmas, és szerintem sokan most éltek át ilyen élményt először. A vár csodálatos, a kilátás pedig lenyűgöző volt. Következő megállónk a pazar Vajdahunyad vára volt. Kissé fáradtan, nyűgösen Vajdahunyadról Torockóra tartottunk, ahol a szállásunk volt, kedvesen, s egy finom vacsorával fogadtak bennünket. Elfoglaltuk a szobákat, hisz tudtunk, hogy másnap sincs megállás, Nagyenyedre kell mennünk várost felfedezni. A kvízfeladatokból álló csapatos városfelfedezés lehetőséget teremtett az enyedi diákokkal való kapcsolatteremtésre. Nagyenyedről Gyulafehérvárra mentünk, ahol festői környezet tárult elénk: kirakodóvásár, régi épületek szép állapotban, gyönyörű táj és kilátás. Az előző napi hosszú utunkat mélyen kárpótolta Gyulafehérvár. Harmadnap Segesvárra mentünk. Az óvárosban ismét felfedező kalandos túra várt ránk csapatokban. Felsétáltunk az óratoronyba, megnéztük a Petőfi-szobrot, Drakula szülőházát és felvonszoltuk magunkat a diáklépcsőn. Miután visszaértünk a szállásra, vacsora után volt egy kis szabadidőnk, amit közös társasozással töltöttünk. Már a negyedik nap következett, az idő úgy rohant, mintha kergették volna. Ezt a napot szintén Nagyenyeden kezdtük, ahol közösségi szolgálatot teljesítve egy tanári temető rendezésében segédkeztünk. Ezután nekivágtunk a Torda felé vezető útnak. A tordai sóbányával kezdtünk. A bánya elképesztő, leírni nem is lehet sem a látványt, sem azt a tiszta levegőt, ami ott lent van. Igazi turisztikai látványosság, olyan hely, amit csak ajánlani lehet másoknak, kritika nélkül. Viszont a legjobban azt sajnáltunk, hogy az időjárás és az időhiány miatt nem jutottunk el a tordai hasadékhoz. Elérkeztünk az ötödik, s egyben utolsó napunkhoz. Korán indultunk, hogy időben hazaérjünk, úgy is, hogy két helyen megállunk. Először Kolozsváron, hogy megnézzük Hunyadi Mátyás szülőházát, ami nagy csalódás volt számunkra, hiszen egy emléktáblán kívül semmi sem utal nagy királyunkra. A házból iskola lett, de látogatóknak csak igen csekély rész tekinthető meg belőle, ami amúgy is ki van pakolva. Továbbmentünk; a következő megállónk Nagyvárad volt, s mi a belvárost céloztuk meg, azon belül pedig a Holnap Irodalmi Társaság szobor-együttesét, ami Ady Endrét és három költőtársát formázta. Leültünk hozzájuk, képeket készítettünk, majd folytattuk utunkat.  Ártándnál átléptük a határt, fáradtak voltunk, hosszú utat tudtunk magunk mögött, s még ugyanannyi hátravolt. Este későn érkeztünk Tamásiba, ahonnan a vidékiek tovább folytatták útjukat, viszont épségben mindenki hazaért, s ez a fontos. Összességében az egész utazás, a várlátogatások, kirándulások, a szálláson töltött éneklős, TABU-zós esték mind fantasztikusak voltak, rengeteg élménnyel gazdagodtunk. Köszönettel tartozunk tanárnőinknek; Müller Katalinnak, Erdős Orsolyának és Sárközi Ildikónak, hogy elvittek bennünket és vigyáztak ránk, mindamellett, hogy rengeteg boldog pillanatot, percet szereztek nekünk. Mindannyiunk nevében mondhatom, hogy egy életre szóló élmény volt!

 

Szintén kedvelheted...