Kerek évfordulót ünnepeltek Németországban

A Vályi Péter Szakképző Iskola két pedagógusa, Kökönyei Hedvig és Gutai Károly szakmai napokon vettek részt a németországi Hannoverben.

A meghívás apropója az volt, hogy a hannoveri Justus von Liebig Schule nemzetközi kapcsolatai immár harminc évre tekintenek vissza, és a kerek évfordulót szerették volna partnereikkel ünnepelni. A magyar delegáción kívül írek, lengyelek és svédek is részt vettek a találkozón. A Vályival, és a mellette működő Tamási Szakképzéséért Alapítvánnyal hét éve dolgoznak együtt. – Magyarországról kollégámmal, Gutai Károllyal, valamint Varga Tamással és feleségével utaztunk Hannoverbe, akik évek óta fogadják a Justus von Liebig Schule tanulóit három hetes mezőgazdasági gyakorlatra – tudtuk meg a Vályi Péter Szakképző Iskola gyakorlati oktatásvezetőjétől, Kökönyei Hedvigtől. – Az első napon a Hannoveri Agritechnika Világkiállításon vehettünk részt, a többi napokon az iskolában tevékenykedtek a delegációk, többek között a pályázatokhoz kapcsolódó minőségbiztosítási szempontokat dolgoztak ki. Ezalatt Varga Tamásék különböző mezőgazdasági cégekhez látogattak el, betekinthettek az állattenyésztésbe, a biogáz üzemek működésébe is. Nagyon nagy szakmai élményt jelentett számunkra, hogy a Justus von Liebig Schule szervezett egy gépész szintvizsgát, amiben a delegációk értékelőként vettek részt. Sok tapasztalatot adtak az iskolavezetők szóbeli értékelései, az országok különbözőségei és hasonlóságai. A német diákot nagyon megdicsértük, hiszen nem kis teljesítmény a gépet beállítani mintegy negyven ember érdeklődő tekintete előtt. Az utolsó nap mi magyarok megnéztük Hannover város szépségeit. A kint töltött napok során természetesen előkészítettük a 2018-ban Lengyelországban esedékes találkozót is, ahol a mobilitási programok értékelési rendszerén dolgozunk majd.

Szintén kedvelheted...